Nyomdatörténet

Veszprémben a nyomdászat Streibig József nyomdájának megalakításával - több mint 200 évvel ezelőtt - az 1789-es évben kezdődött. Az első nyomdaalapítást több is követte, és általában 2-3 nyomda működött a városban Az 1949. decemberi államosítás három nyomdát érintett. Ezeknek, valamint a megye többi városában működő nyomdáknak az összevonásával alakult meg 1952-ben a Veszprém Megyei Nyomda.

A vállalat feladata a megye nyomdai igényeinek szinte teljes körű kielégítése volt, ami azt jelentette, hogy a termékválaszték a névjegytől az ügyviteli nyomtatványokon, könyveken keresztül a megyei napilap előállításáig terjedt.
A rendszerváltást követően a nyomdaiparon belül az elsők között történt meg a privatizáció és jött létre 1991. július 1-vel a Veszprémi Nyomda Kft., és ezt követte 1992. április 1-vel a részvénytársasággá alakulás.

A technológiában és a termékkörben is igen jelentős változások történtek a piaci igényeknek és lehetőségeknek megfelelően. 1993-ban egy svájci befektető cég tőkeemelésével a színes offset-rotációs technológia bevezetésére került sor, melynek eredményeként - a későbbi fejlesztésekkel együtt - napjainkra a Veszprémi Nyomda Rt. jelentős kapacitással rendelkezik elsősorban a színes periodikák, üzleti katalógusok, prospektusok gyártása terén.

A Veszprémi Nyomda Rt. 2001-ben szerezte meg az ISO 9001 és ISO 14001 minőség- és környezetközpontú irányítási rendszerek tanúsítását bizonyítva, hogy megfelel a legmagasabb technológiai és szolgáltatási követelményeknek.

Megrendelőink és ügyfeleink változó igényeinek kielégítéséhez, szolgáltatásainkat folyamatosan bővítve, minőségi nyomtatással és korrekt teljesítéssel várjuk megkeresésüket.